Vizes nyolcas

Finn szauna

A szaunák több száz éves tradícióval rendelkeznek Finnországban.

Az emberi szervezet számára magas, 70-100 fokos hőmérsékletet az alacsony páratartalom teszi könnyen elviselhetővé. Mivel a testünk az egyensúly megtartására törekszik, ezért a forró és száraz levegőre intenzív verejtékezéssel válaszol. A verejték párolgása hűti a bőrt, és nem engedi túlzottan felforrósodni. A forró levegő után hideg vízben, illetve a jégbarlangban hűtjük le a testünket, majd ezt a szaunaszabályoknak megfelelően megismételjük.

Szaunázási útmutató

A Vizes Nyolcas finn szaunájában a hőmérséklet: 90-100°C, míg a páratartalom: max. 15%.

  • Szaunázás előtt zuhanyzó használata kötelező, hogy eltávolítsuk bőrünkről a szennyeződést (izzadság, krém, dezodornyomok). A törülközés azért fontos, mert a test felszínén levő víz akadályozza az újabb izzadást és párolgást.
  • A szaunában a törölköző vagy szaunalepedő használata kötelező.
  • Érdemes a szauna kályha köveit gyakran locsolni, mert ekkor a páratartalommal együtt a levegő iontartalma is megnövekszik, ami nyugtatóan hat az agyra és a vízből fejlődő forró gőz hatására melegebbnek érezzük a levegőt, ezért kezdünk el intenzívebben izzadni.
  • Ha a kályhára (kövekre) vizet locsolunk, soha ne legyen fölötte a kezünk vagy az arcunk a gőzfelcsapódás elkerülése végett!
  • A szauna olajat soha ne locsoljuk közvetlenül a kövekre csakis vízzel hígítva vagy a párologtatóba csepegtessük azt!
  • A szaunákban több szinten vannak padok, az alacsonyabban lévő padokon alacsonyabb a hőmérséklet, míg legfelül nagyon meleg lehet. Ennek megfelelően kicsit válogathatunk a hőmérsékletet illetően.
  • Mindig szánjunk elég időt a szaunázásra! Egyszerre 5-15 percnél többet ne töltsünk a szaunában, de ha jólesik, két-három alkalommal megismételhetjük. A szaunázások között hideg vízzel zuhanyozzunk le, vagy használhatjuk a merülő medencét és abban 5-15 percet pihenhetünk.
  • Szaunázás után langyos vagy meleg vízzel zuhanyozzunk le, így elkerülhető a pórusok hirtelen összehúzódása és az ebből adódó kellemetlen utóizzadás!
  • A szaunázás befejezése után 15-20 percet feltétlenül pihenéssel, relaxálással töltsünk! Így lesz idő az elvesztett folyadékmennyiség pótlására (feltétlenül szükséges: 0.5-1 liter), illetve szervezetünk visszaállhat a normális testhőmérsékletre.
  • Alkohol fogyasztása a szauna park területén tilos és egészségkárosító lehet!

 

Ellenjavallatok
  • Szauna használata 10 éves kor alatt nem ajánlott!
  • Magas vérnyomás és szívelégtelenség, keringési zavarok esetén a finn szauna használata nem ajánlott!
  • Lázas, rosszulléttel járó betegségek esetén ne használjuk a szaunát!

A finn szaunát mindenki csak saját felelősségére használhatja!

A szauna etikettet itt találja!