Vizes nyolcas

Aktuális

Pert nyert az önkormányzat és az Aquapalace Kft. a fitneszterem bérleti szerződésének ügyében

Másodfokon a bíróság érvénytelenítette és hatályon kívül helyezte a fitneszterem bérleti szerződésének módosítását, amelyet az akkori ügyvezető, Rozman Péter 2020 júniusában kötött a Work Solar Hungária Kft.-vel. 

A szerződésmódosítás a képviselő-testület és a városvezetés tudta nélkül történt. Amikor kiderült, hogy módosították a terembérleti szerződést, a képviselő-testület határozatban kérte fel a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges jogi lépéseket a módosítás érvénytelenítésére, hatályon kívül helyezésére.

A 2021 óta húzódó perben az elsőfokú bíróság, a Szentendrei Járásbíróság a Work Solar Hungária Kft. javára döntött, de az önkormányzat fellebbezést nyújtott be, amelyhez a Aquapalace Kft. mint az egyik alperes is csatlakozott.

A pert az önkormányzat indította a terembérleti szerződés érvénytelenségének és hatálytalanságának megállapítását kérelmezve, mert a 2020. június 30-án kötött szerződésmódosítás során a tulajdonosi érdekei súlyosan sérültek. A módosításban egyebek mellett az szerepelt, hogy a szerződés időtartamát 2035. december 31-ig meghosszabbítják, a felperes továbbá azt is kifogásolta, hogy irreálisan alacsony bérleti díjat állapítottak meg.

Az Aquapalace Kft. korábbi ügyvezetőjének, Rozman Péternek már csak azért sem volt joga ilyen időtartamra szerződést kötni, mert az önkormányzat és az Aquapalace Kft. közötti haszonbérleti szerződés 2032-ig tart. Ennél azonban súlyosabb hiba volt az akkori ügyvezető részéről, hogy mindezt az önkormányzat képviselő-testületének tudta és jóváhagyása nélkül tette, holott önkormányzati rendelet írja elő, hogy az önkormányzati cégek öt évnél hosszabb idejű szerződéseit a testületnek jóvá kell hagynia.

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a Szentendrei Járásbíróság ítéletét megváltoztatva megállapította, hogy a 2020. június 30. napján létrejött szerződésmódosítás hatálytalan. Így a módosítás előtti szerződésben meghatározott időtartam értelmében a szerződés 2023. december 31-ig volt érvényben. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Pert nyert az önkormányzat és az Aquapalace Kft. a fitneszterem bérleti szerződésének ügyében